Az éneklés az istentisztelet szerves alkotórésze, amely a gyülekezet Istennek szóló válasza, énekelt imádsága. Kálvin az éneklést egyenesen a közös imádság ünnepélyes formájának nevezte. Az éneklés az örökkévaló Isten és a benne hívő ember párbeszédének szépséges része. Énekléskor elsősorban Isten felé fordulunk, de ugyanakkor a gyülekezet tagjai egymást is erősítik, intik és vigasztalják. Emellett tanító szerepe is van az egyházi éneknek, amikor egy-egy ünnep történetét eleveníti meg versbe szedve, vagy az üdvtörténet fontos teológiai üzenetét fogalmazza meg költői formában úgy, hogy középpontjában Isten és az ő nagy tettei állnak.
Az éneklés lényünk mélyrétegeit is megszólítja és megszólaltatja, emellett lehetőséget ad a gyülekezet aktív részvételére, de közösségteremtő ereje nyilvánvaló.
A gyülekezeti éneklés nemcsak saját gyülekezetünkkel való kapcsolatunkat erősíti, hanem különösen is alkalmas arra, hogy Krisztus egyházának téren és időn felül álló egységét is megéreztesse velünk. Az énekben nemcsak a jelen levő közösség, hanem a teljes egyház korokon és határokon átívelő, hitvalló hangja szólalhat meg. Dallam és ritmus rendezettsége kiemeli az énekelt imádságot a mindennapokból, megadja ünnepélyességét.
A legrégebbi időkben maga a Szentírás volt az énekek szövege, és csak kisebb mértékben jelentek meg a költői szövegű himnuszok. A reformáció emelte be a gyülekezeti éneket az istentisztelet keretébe, mely a liturgia állandó részeihez (például bűnvalláshoz a Tízparancsolat, úrvacsorai hálaadásként pedig Simeon éneke), vagy az ünnepi, illetve reggeli-esti könyörgésekhez kapcsolódott. A zsoltáros kegyesség – Kálvin munkásságának köszönhetően az ún. genfi zsoltárok révén – a református identitástudat részévé vált, amely azt a teológiai üzenetet hordozza, hogy a zsoltárok mindenkori értékmérői a református gyülekezeti imádságnak és éneklésnek. Az egyéni hangú énekek nagyrészt a reformáció századát követően keletkeztek, és elsősorban magánhasználatra íródtak.
Egyházunk évszázadokon át megőrizte az első reformált nemzedékek korában kialakult énekanyag nagy részét, de a 19. század elején lezajlott radikális teológiai szemléletváltás eredményeképpen jelentős részben kimaradt az énekeskönyvekből a reformációs énekanyag. Helyére a kor eszmeáramlatainak hatása alatt keletkezett új énekek kerültek. Az 1948-as énekeskönyv előszava szerint ez volt az „az első szeretettől” való elhajlás (Jel 2,4), melyet 1948-ban mintegy száz, korábban elhagyott, teológiailag és zeneileg egyaránt értékes dicséret visszaemelésével igyekeztek helyrehozni. Ezt a helyes törekvést erősítjük most tovább, amikor megújító munkánk során, az 1948-as énekeskönyv anyagát nagyrészt megőrizve, azt jó arányérzékkel bővítjük további értékes dicséretekkel.
Református énekeskönyvünk megújításának érdemi munkája 1989 után indulhatott el. Első lépésként a Doktorok Kollégiuma Himnológiai Szekciója és a Református Egyházzenészek Munkaközösségének szervezésében, több mint harminc munkatárs közreműködésével jelent meg 1995-ben az Ó és Új című, 111 éneket tartalmazó kiadvány. Egy évvel később készült el az 1996-os világtalálkozóra a Magyar Református Tanácskozó Zsinat énekeskönyve, amely a Kárpát-medence egyes részegyházainak gyülekezeti éneklésében előrelépést biztosított. Tíz évvel később jelent meg Berkesi Sándor szerkesztésében „Az Úrnak zengjen az ének!” ifjúsági énekeskönyv (2006), valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület énekfüzetei (2009–2010) után, 2012-ben Draskóczy László gondozásában jelent meg a Krisztus az énekem című dunamelléki énekeskönyv.
A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2009 végén határozott arról, hogy kezdődjön el az énekeskönyv megújítása, és 2010 elején megalakult az MRE Énekeskönyvi Bizottsága. Pár hónappal később a Generális Konvent részegyházainak képviselői is bekapcsolódhattak a bizottság munkájába, azzal a céllal, hogy a megújuló énekeskönyv majd az egész magyar reformátusság szolgálatára legyen.
Az énekeskönyvet megújító munka folyamata három szakaszra bontható. Az első, előkészítő időben alapelvek megfogalmazása és más gyűjteményekből átvehető új énekek vizsgálata zajlott. A 2013-ban indult középső időszakot egy énekeskönyvi konferencia indította, ahol külföldi előadók segítségével nyertünk betekintést a holland, a svájci és a cseh énekeskönyv megújításának folyamatába. Az MRE Zsinata 2015. novemberi határozata – a Generális Konvent Elnökségével előzetesen egyeztetetten – az énekeskönyvi és a liturgiai bizottság összevonásával létrehozta a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságát. A már korábban megszerkesztett Lélekkel és értelemmel című első előkészítő füzetet már ez a testület hagyta jóvá és jelentette meg 2016-ban. A harmadik szakaszban, 2018 elején született meg a második előkészítő füzet 92 új énekkel, amely tízezer példányban jutott el csaknem száz gyülekezetbe. Ezzel egyidőben indult az új énekeskönyv szerkesztésének végső fázisa.
Új énekeskönyvünk megújult tartalommal és megújult beosztással kívánja segíteni istentiszteleteinken az éneklés liturgikus funkcióját, az adott istentisztelet rendjének és az egyházi év ünnepi időszakainak megélését. Ezért rendeztük egyházi énekeinket három nagy fejezetbe.
Az első fejezetbe kerültek a Zsoltárok mint az Isten igéjéhez legközelebb álló énekes imádságok. Ez a fejezet a genfi psalterium 150 tételével indul, amit a hazai reformációt alapvetően meghatározó zsoltárdicséretek csoportja követ.
A Dicséretek alkotják énekeskönyvünk második nagy fejezetét, egyben gerincét, mely az istentisztelethez kötődő általános témájú, az ünnepeken, ünnepi időszakokon kívül eső kezdő-, fő- és záróénekekkel kezdődik. A Hitünk alapjai címet kapott következő egység a két sákramentumhoz kapcsolódó énekek mellett egyéb alapvető hitigazságokhoz és szentírási helyekhez kapcsolódó énekek gyűjtőfejezete. Az énekeskönyv legnagyobb fejezete Az egyházi év énekeit tartalmazza. Ez a csoportosítás hangsúlyt helyez a nagyobb ünnepek mellett az azokat körülölelő ünnepi időszakokra is. Külön említést érdemel a Jézus Krisztus megváltó munkáját középpontba helyező Vízkereszt ideje, valamint az utolsó, Keresztyén reménység című egység, amelyben a temetési énekek mellé rendeztük a feltámadásra és az örök élet reménységére vonatkozó énekeket. A Dicséretek zárófejezete a Napi énekek, amely reggeli és esti énekeken túl néhány asztali áldást is tartalmaz.
Új énekeskönyvünk harmadik fejezetében az egyéni hangú lelki énekek kaptak helyet. Míg a zsoltárok és dicséretek elsősorban az istentiszteletre valók, a Bibliaköri énekek című harmadik fejezet a különböző közösségi csoportok alkalmain használatos énekek gyűjteménye tematikus elrendezésben, öt alcsoportban: Könyörgés – Bizalom Istenben – Hitvallás, hála – Keresztyén élet – Áldás.
„Az egyházi énekeskönyv funkciójánál fogva egyebek között közműveltségi dokumentum is” – írta Csomasz Tóth Kálmán 1986-ban –, és nemritkán az éneklést megújító szándék is felismerhető bennük. A mi munkánkat is ez a kettősség határozta meg, és ennek mentén próbáltunk énekről énekre, fejezetről fejezetre lépve bölcs döntésekre jutni. Elhagytunk nem használt énekeket, megtartottunk minden ismert, használatban lévő éneket, szükség esetén igazítva azok kottaképén, szövegezésén. A kevéssé ismert, ám értékes tételeknél szöveg- és dallamigazítással próbáltuk növelni azok használatának jövőbeni esélyeit, végül pedig kiegészítettük az énekeskönyvet már ismert és igényelt, valamint az eddigi énekanyagot témában, illetve stílusban gazdagító új énekekkel. Mintegy félszáz ének elhagyásával, több mint kétszáz új ének felvételével gazdagodik most a magyar református énekrepertoár.
Hetven év telt el 1948 óta, ami az éneklés változásait tekintve nagyon hosszú idő. Az a reménységünk, hogy okulni fog egyházunk ennek a korszaknak a vitáiból és az énekeskönyvvel kapcsolatos hiányérzetből. Az énekcsoportokra osztott számozással, amely az énekanyag további bővítésére hív, azt szeretnénk ösztönözni, hogy az énekeskönyv ügyének gondozása, a használat közben megmutatkozó további alakítás ne várasson olyan hosszú ideig magára, mint ahogyan az most történt.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az énekeskönyv összeállításán áldozatos munkával fáradoztak.
Legyen ez az új énekeskönyv Isten eszköze egyházunk és gyülekezeteink megújulásában!
„Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,16–17)
Budapest, 2020 adventjén
A Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága képviseletében
Fekete Károly püspök, a bizottság elnöke
Bódiss Tamás egyházzenei vezető, a bizottság titkára