Digitális Református Énekeskönyv

74. Miért vetsz minket így el, Úr Isten?

zsolt-074.jpg

Az ének szövege

  1. Miért vetsz minket így el, Úr Isten? / Miért haragszol mireánk örökre? / Meddig gerjed fel haragodnak tüze / Juhaidnak nyájára ily igen?
  2. Emlékezzél meg te seregedről, / Melyet régente magadnak szerzettél; / Felvett örökségedről emlékezzél, / A Sion hegyén lakóhelyedről!
  3. Kelj föl, és végre jöjj el, Úr Isten: / Szent templomodat rútul összedönték, / Mindent elrontott benne az ellenség, / Pusztaság lett a te szent helyeden!
  4. Ahol dicséreted hirdettetett, / Most ellenségid ordítanak szörnyen, / És a tenéked szenteltetett helyen / Az ő zászlójuk fölemeltetett.
  5. Te templomodat ők fölgyújtották, / És szent helyedet tűzzel megégették; / Te szent nevednek drága lakóhelyét / Tövestől fogva mind elrontották.
  6. „Nosza, hozzá – mondják ők magukban –, / Pusztítsuk el őket nagy szörnyűséggel!” / Az Istennek szentegyházait széjjel / Mind megégették e tartományban.
  7. Már jeleit nem látjuk erődnek, / Immáron nincsen közöttünk próféta; / Nincs jövendőmondó, aki tudhatná, / Mint lesz már vége e nagy veszélynek.
  8. Ó, Úr Isten, ezt meddig engeded, / Hogy ellenségink minket nevessenek? / Örökké hagyod-e gyűlölőidnek, / Hogy gyalázattal illessék neved?
  9. Miért fordítod el kezeidet? / Jobb kezedet mért rejted kebeledben? / Bárha egyszer kinyújtanád ismétlen, / Mutatván nékünk segedelmedet!
  10. De az Isten én királyom régen, / Aki engemet bírt és jól vezérlett, / Hatalmát jelentvén e világ előtt, / Hogy segedelmem ő mindenekben.
  11. Te választád kétfelé a tengert, / A sárkánynak te rontottad meg fejét; / Tengeri szörnyek fejeit megtöréd, / Nagy testük széjjel a parton hevert.
  12. Miket aztán eledelül küldtél / A népeknek a nagy puszta helyekben; / Patakvizet és forrást csudaképpen / Az erős kősziklából eresztél.
  13. Megszárasztád a folyóvizeket, / Tied a nap, és tied az éjszaka; / Hogy a sötétséget világosítsa, / Arra teremtéd a napnak fényét.
  14. Te isteni nagy bölcsességeddel / Bizonyos határt vetettél a földnek, / És különbségét a nyártól a télnek / Elosztád hévséggel és hideggel.
  15. Emlékezzél meg, lásd meg e dolgot: / Ellenségid mint gúnyolnak, nevetnek; / A bolond népek veled csúfot űznek, / Szent neveden tesznek gyalázatot!
  16. Te gerlicédet, galambocskádat / Ne dobd oda gonosz fenevadaknak; / A szegényekre gondolj irgalmaddal, / Ne feledd őket, viseld gondjukat!
  17. Emlékezzél meg szövetségedről, / Mert az egész föld eltelt sötétséggel, / Erőszakos és csalárd, gonosz néppel, / Kik nyomorgatnak nagy kegyetlenül!
  18. Ne engedd meghátrálni szégyennel / A te nyomorult, szegény szolgáidat; / Fordítsd hozzájuk te nagy jóvoltodat, / Hogy nevedet dicsérjék víg szívvel!

szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: P. Davantès, Genf, 1562

Kiemelt versek: 1–3., 8., 10.

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés