Digitális Református Énekeskönyv

73. Bizonyára jó az Isten

zsolt-073.jpg

Az ének szövege

  1. Bizonyára jó az Isten, / Híveihez kiváltképpen,
    Akik szívüket tisztán tartják, / Az ő jóvoltát azok látják.
    De én már úgy elgyengültem, / És megtántorodott lábam,
    Járásomban megbotlottam, / Hogy immár csaknem eldőltem.
  2. Mert bosszankodom e népre, / Kinek nagy esztelensége,
    Midőn látom, hogy a hitlenek / Jó szerencsében, vígan élnek;
    A halállal nem bajlódnak, / Semmi fájdalmat nem látnak,
    És erősek ő testükben, / Élnek nagy jó egészségben.
  3. Szólanak végül: Úr Isten, / Látod-e ezt a mennyekben?
    Mi ínségünket megérted-e? / Keserűségünket szánod-e?
    Ímé, az istentelenek, / Látjátok, élnek örömben,
    Amint kívánják szívükben, / Gazdagok, jó szerencsések.
  4. Mit használ tehát énnékem, / Hogy tisztán tartom én szívem?
    És micsoda hasznom van abban, / Hogy kezem mosom tisztaságban?
    Ímé, mind hiába marad, / Hogy én így kesergettetem,
    Ottan marad büntetésem / Reggel, mihelyen megvirrad.
  5. Csaknem én is ekképp szólék, / De látám, hogy nem jól esnék,
    És ártalmas lenne azoknak, / Te fiaidnak kik mondatnak.
    Azért jobban meggondolám, / Magamban meghányám-vetém,
    De nehezebbnek ismerém, / Hogynem végét találhatnám.
  6. Mígnem eljutottam végre / Az Istennek szent helyére,
    És végül azt vettem eszemben, / A gonoszok vége mi légyen.
    Azt is jól megértem aztán, / Hogy őket te megbünteted,
    Mert síkos földre helyezed, / És veted a pusztaságban.
  7. Úgy, hogy csudálják mindenek, / Hogy ily hamar odalesznek;
    Vesznek és esnek nagy ínségbe, / Szégyenbe és nagy rettegésbe.
    Minden ő gazdagságukat / Mulandó álommá teszed,
    Melyből ember ha fölébred, / A lelt jókban semmit nem lát.
  8. De én mindig veled vagyok, / És közeledben maradok,
    Mert te megtartál jobb kezeddel, / Nagy ínségemben nem hagytál el.
    Tanácsoddal vezess engem, / És igazgass ösvényedre,
    Aztán végy fel dicsőségre, / Tégy ily kegyesen énvelem!
  9. A mennyekben te vagy nekem / Csak egyedül én Istenem;
    Ez egész földön senki nincsen, / Kit kívüled lelkem kedveljen.
    Ha elfogy testem és lelkem, / Mégis vigasztalsz szívemben;
    Egyéb javam nekem nincsen / Tenáladnál, én Istenem!
  10. Mert kik tőled eltávoznak, / Azok elvesznek, romlanak;
    Elveszted azokat hirtelen, / Kik bíznak bálványistenekben.
    Azért én néked ezt mondom: / Közelséged oly jó nékem,
    Mert te vagy én menedékem, / És jótéted magasztalom!

szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551

Kiemelt versek: 1., 4–6., 8–10.

Meghallgatható dallama

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés