Az ének szövege
- Bizonyára jó az Isten, / Híveihez kiváltképpen,
Akik szívüket tisztán tartják, / Az ő jóvoltát azok látják.
De én már úgy elgyengültem, / És megtántorodott lábam,
Járásomban megbotlottam, / Hogy immár csaknem eldőltem. - Mert bosszankodom e népre, / Kinek nagy esztelensége,
Midőn látom, hogy a hitlenek / Jó szerencsében, vígan élnek;
A halállal nem bajlódnak, / Semmi fájdalmat nem látnak,
És erősek ő testükben, / Élnek nagy jó egészségben. - Szólanak végül: Úr Isten, / Látod-e ezt a mennyekben?
Mi ínségünket megérted-e? / Keserűségünket szánod-e?
Ímé, az istentelenek, / Látjátok, élnek örömben,
Amint kívánják szívükben, / Gazdagok, jó szerencsések. - Mit használ tehát énnékem, / Hogy tisztán tartom én szívem?
És micsoda hasznom van abban, / Hogy kezem mosom tisztaságban?
Ímé, mind hiába marad, / Hogy én így kesergettetem,
Ottan marad büntetésem / Reggel, mihelyen megvirrad. - Csaknem én is ekképp szólék, / De látám, hogy nem jól esnék,
És ártalmas lenne azoknak, / Te fiaidnak kik mondatnak.
Azért jobban meggondolám, / Magamban meghányám-vetém,
De nehezebbnek ismerém, / Hogynem végét találhatnám. - Mígnem eljutottam végre / Az Istennek szent helyére,
És végül azt vettem eszemben, / A gonoszok vége mi légyen.
Azt is jól megértem aztán, / Hogy őket te megbünteted,
Mert síkos földre helyezed, / És veted a pusztaságban. - Úgy, hogy csudálják mindenek, / Hogy ily hamar odalesznek;
Vesznek és esnek nagy ínségbe, / Szégyenbe és nagy rettegésbe.
Minden ő gazdagságukat / Mulandó álommá teszed,
Melyből ember ha fölébred, / A lelt jókban semmit nem lát. - De én mindig veled vagyok, / És közeledben maradok,
Mert te megtartál jobb kezeddel, / Nagy ínségemben nem hagytál el.
Tanácsoddal vezess engem, / És igazgass ösvényedre,
Aztán végy fel dicsőségre, / Tégy ily kegyesen énvelem! - A mennyekben te vagy nekem / Csak egyedül én Istenem;
Ez egész földön senki nincsen, / Kit kívüled lelkem kedveljen.
Ha elfogy testem és lelkem, / Mégis vigasztalsz szívemben;
Egyéb javam nekem nincsen / Tenáladnál, én Istenem! - Mert kik tőled eltávoznak, / Azok elvesznek, romlanak;
Elveszted azokat hirtelen, / Kik bíznak bálványistenekben.
Azért én néked ezt mondom: / Közelséged oly jó nékem,
Mert te vagy én menedékem, / És jótéted magasztalom!
szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551
Kiemelt versek: 1., 4–6., 8–10.
Meghallgatható dallama
Az ének letöltése