Digitális Református Énekeskönyv

570. Vígak e föld lakosai

D_570_vígak.jpg

Az ének szövege

  1. Vígak e föld lakosai, / Mert megnyíltak ajtajai
    Az Úr bő tárházának,
    Víg a magvető, hogy néki / Orcájának verejtéki
    Nem hiába hullának,
    Mert ahol hintett marokkal, / Most kiterjesztett karokkal
    Hordja kévéi sorát;
    Aki segítségül híván / Az Urat, dolgozni kíván,
    Nyer tőle ily adományt.
  2. Ezért, ó, jóltévő Atyánk, / A mi szívünk, nyelvünk és szánk
    Csak tégedet magasztal:
    Hogy ékeskedik a mező / Gyümölccsel, és az éhező
    Számára készül asztal.
    Mert amit más nem adhatott, / Hintél esőt és harmatot
    A szomjúzó földekre,
    Napodat az igazaknak, / Valamint a hamisaknak
    Felhoztad mezejükre.
  3. Tartsd meg, Uram, a munkásnak / Erejét az aratásnak
    Örvendetes idején,
    Oltalmazd meg kezünk között, / Amit a föld gyümölcsözött
    Kinek-kinek mezején,
    És adjad, hogy mi azokkal / A tőled vett áldásokkal
    Háládatosan éljünk;
    Akár iszunk, akár eszünk, / Vagy akármit cselekeszünk,
    Jóvoltodról beszéljünk.

szöveg: Lengyel J., Debrecen, 1806 | dallam: M. Greiter, Strasbourg, 1525 (36/68. zsoltár)

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés