Az ének szövege
- Az erős Isten, uraknak Ura,
Szól, és e földet mind előhívja,
Támadatról és napenyészetről,
Nagy szépséggel a Sion hegyéről
Eljő az Isten ő fényességében,
Semmit el nem hallgat ítéletében. - Emésztő tűzláng mégyen előtte,
Nagy forgó szélvész lészen körüle;
Szólítja az eget és a földet,
Hogy megítéljen minden népeket,
Mondván: Gyűjtsétek ide a híveket,
Kik áldozattal vették kötésemet! - Ő igazságát hirdeti az ég,
Mert igaz bíró, igazat ítél.
Én népem, hallgasd meg, szólok neked,
Mert bizonyságot teszek ellened,
Én néked Urad és Istened vagyok,
Áldozatiddal keveset gondolok. - Szükségben tőlem segítséget kérj,
Én megsegítlek, hogy engem dicsérj!
Mond a gonosznak az örök Isten:
Nyelvedre vészed ugyan törvényem,
Szájaddal vallod az én kötésemet,
De gyűlölöd és megveted igémet. - És mikoron te látod a lopót,
Együtt futsz véle, dolgát javallod;
A paráznákkal örömest mulatsz,
Rossz társaságnak gyakran helyet adsz;
Szájaddal szólasz nagy sok gonoszságot,
Nyelveddel szerzel sok háborúságot. - Összeülsz vélük rágalmazásra,
Felebarátod gyalázására;
Ezt műveled, de én csak hallgatok.
Azt véled, én is csak olyan vagyok,
Amilyen te, de téged előveszlek,
Számadás napján bűnödért megfeddlek. - Értsétek ezt meg, minden emberek,
Kik az Istenről elfelejtkeztek,
Hogy el ne rántsalak mentség nélkül!
Az, ki hálát ad, engem az becsül;
Mond az Úr Isten: „Az, ki jár ez úton,
Nincs semmi kétség, kíséri áldásom!”
szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: G. Franc, Genf, 1551
Kiemelt versek: 1–3., 7.
Meghallgatható dallama