Digitális Református Énekeskönyv

618. Az én időm, mint a szép nyár

D_618_619_azén.jpg

Az ének szövege

  1. Az én időm, mint a szép nyár, / Menten eljár,
    Nem messze tőlem a vég.
    Ám a lélek el nem enyész, / Sőt, bére lész
    Jó vagy jaj: pokol vagy ég.
  2. Nem szükség hát veszteg ülnöm, / Kell készülnöm:
    Égjen jól a szövétnek,
    Mert majd amaz öt szüzekkel, / Mint ezekkel,
    Vélem is számot vetnek.
  3. Ó, Uram, hová kell lennem, / Ha kell mennem
    Veled, bírámmal szemben!
    Már ezt is alig állhatom, / Ha forgatom
    Ezt előre eszemben.
  4. A kürtzengés máris hallik, / Már hajnallik,
    Útban már az angyalok.
    Életem csak egytenyérnyi, / S számonkéri
    Jézusom, ha meghalok.
  5. Taníts meg, Uram, hogy holtom / S rövid voltom
    Soha el ne felejtsem,
    És a jövendő életet, / Ítéletet
    Szívemből ki ne ejtsem.
  6. Kezem én is feléd nyújtom, / Szabadítóm,
    Jézusom, hozzád tartok!
    Bízzál, lelkem, nem süllyedsz itt, / Kormány a hit,
    Várnak már a révpartok.

szöveg: Szőnyi B., 1762 | dallam: Holéczy S., 1818

Énekelhető a 38. zsoltár (Haragodnak nagy voltában) dallamára is, melyre eredetileg született.

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés