Digitális Református Énekeskönyv

614. Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség

D_614_607_azélet.jpg

Az ének szövege

  1. Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség.
    Ez az én reménységem: kezdetté lesz a vég.
  2. Már indulok békében, vár Krisztus, testvérem,
    És az ő közelében szent célom elérem.
  3. Megküzdve életemnek sok baját, ínségét,
    Meglátom Istenemnek fényes dicsőségét.
  4. Ha erőtlenségemben nem lesz szó ajkamon,
    Akkor is maradj vélem, fogadd el sóhajom.
  5. Az életünk ellobban, miként a gyertyaláng,
    A szívünk végsőt dobban, és éj borul reánk.
  6. Ám lelkem mégse bántsa a bú és félelem!
    Velem az Úr, és nála üdvömet meglelem!
  7. Megváltó Istenemmel mennyben együtt leszek,
    Hol én neki örömmel mondok dicséretet.

szöveg: M. Vulpius, 1609 | fordítás: Payr S. | dallam: M. Vulpius, 1609 (Ó, maradj kegyelmeddel)

meghallgatható
„Mert nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) – idézi Pál apostol szavait az ének első sora, mely arról tesz bizonyságot, hogy a Krisztusban bízók számára a halál nem a véget, hanem az élet folytatását jelenti. Győztes Megváltónk által nekünk is részünk lehet majd ebben, ő velünk lesz földi életünk végén, utolsó óráinkban is.

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés