Az ének szövege
- Szívemben elvégezém, és mondám:
Hogy magam megtartóztatnám,
Hogy nyelvem olyan szót nem ejtene,
Mely énnekem bút szerzene,
Én számra erős féket vetettem,
Míg a hitlen áll előttem. - Én, mint a néma, veszteg hallgaték,
Még a jóról sem beszélék,
Sőt, fájdalmam is titkolnom kellett,
Min sérelmem növekedett;
Ég vala szívem, hogy meggondolám,
Feltüzesedvén ezt mondám: - Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,
És meddig éltetsz engemet,
A napok számát jelentsd meg nekem!
Míg e világon kell élnem,
Mert időm nálad csak egyarasznyi,
Előtted életem semmi. - Bizony, mulandó semmi az ember,
Ki magának sokat ígér!
Mint az árnyék, az ember elmúlik,
Mégis szorgalmatoskodik,
Sokat gyűjt, és sok kincset rak össze,
Nem tudja, kié lesz végre. - Uram, hát nékem kiben kell bíznom?
Nincs kívüled vigasságom!
Ments ki engemet minden vétkemből,
És a bolondok nyelvétől
Őrizz meg, hogy ők ne csúfoljanak,
Midőn ez ínségben látnak. - Mint a néma, hallgatok erősen,
Szájamat én fel sem nyitom;
Tudom, hogy ezt mind te cselekedted.
Ostorod rólam elvegyed!
Mert kemény kezed nagy volta miatt
Én minden erőm ellankadt. - Mert amidőn megfedded az embert
Az ő nagy gyarlóságáért,
Azonnal elvész szép ábrázatja,
Mint a molytól a szép ruha.
Lám, az ember mely igen mulandó,
Semmi dolga nem állandó. - Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
Kérésemre ne légy siket!
Mert előtted vendég és zarándok,
Mint atyáim, olyan vagyok.
Feddőn ne nézz rám, hadd vegyek erőt
Az én elmúlásom előtt!
szöveg: Th. de Bèze, 1525 | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551
Kiemelt versek: 3–5., 8.