Az ének szöveg
- Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy;
Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj! - Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem! - A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit;
Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten,
Remélni megtanít! - Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk,
De a hit drága kincse Örök és fő javunk;
Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen:
Élünk vagy meghalunk. - Uram, a nyomorultat, A gyöngét el ne hagyd,
Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad!
A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre:
Úr Isten, el ne hagyd!
szöveg: Fejes I., 1903 | dallam: Kálmán F.
Ennek az éneknek írója Fejes István (1838-1913) tiszáninneni püspök. Sok éneket írt és még többet átdolgozott. Eredeti énekei jórészt hamar fakuló értékűeknek bizonyultak. Ez az éneke azonban biztosan áll ma, és bizonyára még tovább is az idő mérlegén.
Dallama 699. énekünk 16. századi német melódiájának moll változata. Ebben a formájában 1900 körül alakult ki. (Csomasz Tóth K.)