Digitális Református Énekeskönyv

137. Hogy a babiloni vizeknél ültünk

zsolt-137.jpg

Az ének szövege

  1. Hogy a babiloni vizeknél ültünk,
    Ott mi nagy siralomban keseregtünk,
    A szent Sionról megemlékezvén,
    Melynél gyönyörűbb hely sehol nincsen.
    A nagy búnak és bánatnak miatta
    Hegedűnket függesztettük fűzfákra.
  2. Akik minket fogva tartottak, kértek,
    Hogy hegedülnénk valamit nékiek,
    És mondanánk sioni éneket.
    Felelvén mondtuk: Miképpen lehet?
    Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan,
    Énekelvén ez idegen országban?
  3. Íme, neked én azt nyilván felelem,
    Hogy hegedülésemet elfelejtem
    Előbb, hogynem a Jeruzsálemet.
    Míg e fogságban tartnak engemet,
    Inkább ínyemhez ragadjon én nyelvem,
    Ha Jeruzsálemre nem óhajt szívem!
  4. Az Édom fiairól emlékezzél,
    És nékiek azt, Uram, ne engedd el,
    Amit ők akkoron kiáltottak,
    Midőn Jeruzsálemet rontották:
    „Fosszad, fosszad Jeruzsálemnek népét,
    Földig lerontsad minden épületjét!”
  5. Te, Babilonnak leánya, meghiggyed,
    Hogy végre még por-hamuvá kell lenned!
    Boldog, aki tenéked e dolgot
    Megfizeti, e méltatlanságot,
    Ki öledből gyermekidet kirántja,
    És az erős kősziklához paskolja!

szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: Genf, 1551

Kiemelt versek 1–3.

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés