Az ének szövege
- Hogy a babiloni vizeknél ültünk,
Ott mi nagy siralomban keseregtünk,
A szent Sionról megemlékezvén,
Melynél gyönyörűbb hely sehol nincsen.
A nagy búnak és bánatnak miatta
Hegedűnket függesztettük fűzfákra. - Akik minket fogva tartottak, kértek,
Hogy hegedülnénk valamit nékiek,
És mondanánk sioni éneket.
Felelvén mondtuk: Miképpen lehet?
Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan,
Énekelvén ez idegen országban? - Íme, neked én azt nyilván felelem,
Hogy hegedülésemet elfelejtem
Előbb, hogynem a Jeruzsálemet.
Míg e fogságban tartnak engemet,
Inkább ínyemhez ragadjon én nyelvem,
Ha Jeruzsálemre nem óhajt szívem! - Az Édom fiairól emlékezzél,
És nékiek azt, Uram, ne engedd el,
Amit ők akkoron kiáltottak,
Midőn Jeruzsálemet rontották:
„Fosszad, fosszad Jeruzsálemnek népét,
Földig lerontsad minden épületjét!” - Te, Babilonnak leánya, meghiggyed,
Hogy végre még por-hamuvá kell lenned!
Boldog, aki tenéked e dolgot
Megfizeti, e méltatlanságot,
Ki öledből gyermekidet kirántja,
És az erős kősziklához paskolja!
szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: Genf, 1551
Kiemelt versek 1–3.
Meghallgatható dallama
A zsoltárban a számkivetettek fájdalmának, Istenhez és a távoli otthonhoz való hűségének hangjai mellett megszólal a kárörvendő ellenségre mondott átok szava is. Ennek figyelembe vételével a zsoltár két utolsó versének gyülekezeti éneklésére mai alkalmat egyházunkban nem képzelhetünk el. Ettől függetlenül azonban a 137. zsoltár bibliai-történelmi és irodalmi dokumentum-értéke ma sem kisebb, mint amilyen időszerűsége volt Isten népe régi fogságának, száműzetésének, szétszóródásának vagy üldöztetésének elmúlt korszakaiban.
A dallam eredetét R. R. Terry angol zenetörténész szerint egy középkori francia karácsonyi népénekre lehet visszavezetni. (Csomasz Tóth K.)