Az ének szövege
- Mikor a Siont az Isten / Fogságból kihozá híven, / Úgy mentünk, mint egy álomban, / Víg nevetés volt szájunkban. / Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel, / És énekeltünk nagy örömmel; / A pogány közt minden mondta: / Ez nyilván az Isten dolga.
- Az Úr mutatá hatalmát, / Mivelünk tett sok nagy csodát, / Azért őt dicsérjük itten, / Örvendezzünk szíveinkben! / Hozd ki, Úr Isten, a többit is, / Vesd végét ő fogságuknak is, / Mint az erős, zúgó széllel / Mind e föld megszárad széjjel.
- Akik nagy könnyhullatással / Magot vetnek, nagy bánattal, / Aratáskor azok széjjel / Majd aratnak víg örömmel. / Sírva mennek ki a vetésre, / A magot hintik keseregve, / De a jó kévéket aztán / Béhordják nagy vigasságban.
szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551
Meghallgatható dallama
Ez a zarándok-zsoltár Sion foglyainak szabadulásáról, a babiloni fogságból hazatértek öröméről szól, és azokért könyörög, akik még a rabságban maradtak. (Csomasz Tóth K.)
A 126. zsoltár nagyszerű ellenpárja a 137. zsoltárnak. Míg a 137. zsoltár a Babilon folyóvizei mellett kesergő fogoly zsidók panaszéneke, addig a mostani zsoltár már víg nevetésről, örvendező éneklésről szól. (Vizi I.) Így kapcsolódik a zsoltár a halál hatalmából való megszabadulásként húsvét, vagyis a feltámadás ünnepéhez. Így idézi J. Brahms ezt a zsoltárt Német requiemjében és a szabadulás örömét érezteti e zsoltár szavaival Czakó Jenő, Purcell dallamára írt kánonszövege is. Bővebben
Az ének letöltése