Az ének szövege
- Szemem a hegyekre vetem, / Onnan felül nékem Minden segedelmem. / Isten az én reménységem, / Ki az eget formálta, És e földet alkotta.
- Lábad botlani nem hagyja, / És aki rád vigyáz, Nem szunnyadozik az, / Izráelnek vigyázója, / Mert az nem aluszik el, De rájuk gondot visel.
- Az Úr téged megőrizzen, / Kezet rád terjesztvén Árnyékkal befedjen! / Hogy a nap ő hévségében, / Néked ne ártson éjjel A hold az ő fényével!
- Az Úr őrizze örökké / Lelkedet eséstől, Mentse meg veszélytől! / Az Úr híven megőrizze / A te kimenésedet És te bejövésedet!
szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551
Meghallgatható dallama
Istenről, népének hű őrzőjéről énekel ez a kiemelkedően szép zarándok-zsoltár. Gyengéd fogalmazású költői ábrázolással mutatja fel Isten gondviselésének néhány legjellemzőbb megnyilvánulását. Az első versben a hegyek általában a pogány kultuszok isteneinek vélt lakóhelyeire és áldozati oltáraira céloznak. Ennek megfelelően az ének kezdete pontosabban így szólna: „honnan van én nékem minden segedelmem?” – és erre következik a válasz: „Isten az én segítségem”, tehát nem a magaslatokon, hanem még azoknál is magasabban, egyedül Istennél találhatjuk meg oltalmunkat, aki
Lábad botlani nem hagyja,
És aki rád vigyáz,
Nem szunnyadozik az…
(Csomasz Tóth K.)