Digitális Református Énekeskönyv

107. Dicsérjétek az Urat

zsolt-107.jpg

Az ének szövege

  1. Dicsérjétek az Urat, / Mert nagy ő jóvolta,
    És örökké megmarad / Az ő nagy irgalma.
    Akik megváltattak / Őáltala kegyesen,
    Kíntól megtartattak, / Őtet dicsérjék híven.
  2. Kiket naptámadatról / És napenyészetről,
    Dél felől és északról, / Bégyűjte sok földről,
    Kik a szörnyű pusztán / Idestova bujdostak,
    Semmi várost ottan / Lakhatót nem találtak.
  3. Mikor nem volt őnékik / Ételük, italuk,
    És megfáradt ő lelkük, / Nagy bú szállott rájuk.
    Ez ő ínségükben / Istenhez kiáltottak,
    Ki által kegyesen / Ők megszabadíttattak.
  4. És igaz úton őket / Nagy szépen hordozta,
    Hogy lelnének jó helyet, / Városra juttatta.
    Ezek hát víg szívvel / Az Úr Istent dicsérjék,
    Minden népnek széjjel / Nagy csudáit beszéljék.
  5. Hogy a szomjas lelkeket / Megitatá vízzel,
    És mind az éhezőket / Bétölté étellel,
    Kik a nagy sötétben / A fogságban hevertek,
    Halálos ínségben / Nagy vasakat viseltek.
  6. Mert az Isten igéit / Ők meg nem gondolák,
    És az ő jótanácsit / Megveték, csúfolák,
    Ezért ők keményen / Megostoroztatának,
    Segedelmük nem lőn, / Midőn így kínlódnának.
  7. De, hogy ő szükségükben / Kiálták az Urat,
    Megmenté őket menten, / Viselvén gondjukat.
    Ő nagy hatalmából / Fölbontá kötelüket,
    Halál árnyékából / Megszabadítá őket.
  8. Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
    Minden nép közt naponként / Hirdessék csudáit!
    Ő töri föl menten / Az erős érckapukat,
    Eltöri nagy könnyen / Az ő nagy vaszárjukat.
  9. A bolondok kínlódnak / Az ő bűnük miatt,
    Az Isten nagy haragját / Érzik ők magukban.
    Sem étel, sem ital / Nem kell semmire nékik,
    Mert a szörnyű halál / Szemük előtt forgódik.
  10. Midőn ők kiáltottak / A kegyes Istenhez,
    Megtartotta mind őket, / Mert igen kegyelmes.
    Mihelyt ő egy szót szólt, / Megjobbult az erőtlen,
    A beteg meggyógyult, / Mert megmentette Isten.
  11. Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
    Minden nép közt óránként / Hirdessék csudáit.
    Istennek szívükből / Áldozzanak hűséggel,
    Csudatételiről / Énekeljenek széjjel.
  12. Hajókon akik járnak / A széles tengeren,
    Nagy veszélyben forognak, / Kereskedést űzvén,
    Azok értik dolgát, / És nagy hatalmát látják,
    Számtalan csudáját / A mélységről gondolják.
  13. Hogyha ő a szélnek szól, / Megindul legottan,
    Nagy hirtelen felzúdul, / S habokat széjjelhány,
    Melyek felütköznek, / És az eget verdesik,
    Ismétlen ledőlnek; / Rettegnek, akik nézik.
  14. Széjjel úgy tántorognak, / Mint egy részeg ember,
    Semmihez nem kaphatnak, / Mert széles a tenger.
    De ha e veszélyben / Az Istenhez kiáltnak,
    Megmenti kegyesen, / Hogy ne hánykolódjanak.
  15. Jó időt támaszt ismét, / A tengert enyhíti,
    Felemelt habok vizét / Szépen lefekteti.
    Ott igen örvendnek / A tenger csöndességén,
    Ha a partra értek, / Amit kívántak szintén.
  16. Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
    Minden nép közt naponként / Hirdessék csudáit.
    És dicsérjék őtet / A gyülekezetekben,
    Magasztalják nevét / A vének seregében.
  17. Ő a folyóvizeket / Szintén kiszárasztja,
    A csurgó kútfejeket / Szárazra fordítja.
    A gyümölcsös földet / Meddő parlaggá teszi,
    Mert itt sok bűnöket / Tettek, és azt bünteti.
  18. Esőkkel nedvesíti / A száraz földeket,
    Folyással ékesíti / A sovány helyeket.
    És az ily földeket / Adja éhező népnek,
    Hogy itt lakóhelyet / És várost építsenek.
  19. E földet ők bevetik, / És szőlőt ültetnek,
    És szép fű nevekedik, / Hasznára a népnek.
    És őket megáldja, / Hogy szaporodhassanak,
    És fogyatkozása / Ne legyen a csordáknak.
  20. De elfogynak ismétlen, / És sanyargattatnak,
    Elnyomatnak szertelen, / És szorongattatnak.
    A fejedelmeket / Megvetettekké teszi,
    A pusztában őket / Út nélkül széjjelviszi.
  21. Kegyesen fölemeli / Ő a nyomorultat,
    Megáldja gyermekeit / Mint nagy sereg nyájat.
    A jók, kik ezt látják, / Örvendez az ő szívük;
    Szájukat befogják, / Akik gonoszul élnek.
  22. Akinek esze vagyon, / Megnézze ezeket,
    És meglátja immáron / Kegyelmét Istennek.

szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551

Kiemelt versek: 1., 5., 7., 10–11., de énekelhető az 1. verset követően öt szakaszban is: 2–4., 5–8., 9–11., 12–16., 17–22.

Az ének letöltése

Első oldal

Letöltés

Második oldal

Letöltés

Harmadik oldal

Letöltés

Negyedik oldal

Letöltés