Az ének szövege
- Dicsérjétek az Urat, / Mert nagy ő jóvolta,
És örökké megmarad / Az ő nagy irgalma.
Akik megváltattak / Őáltala kegyesen,
Kíntól megtartattak, / Őtet dicsérjék híven. - Kiket naptámadatról / És napenyészetről,
Dél felől és északról, / Bégyűjte sok földről,
Kik a szörnyű pusztán / Idestova bujdostak,
Semmi várost ottan / Lakhatót nem találtak. - Mikor nem volt őnékik / Ételük, italuk,
És megfáradt ő lelkük, / Nagy bú szállott rájuk.
Ez ő ínségükben / Istenhez kiáltottak,
Ki által kegyesen / Ők megszabadíttattak. - És igaz úton őket / Nagy szépen hordozta,
Hogy lelnének jó helyet, / Városra juttatta.
Ezek hát víg szívvel / Az Úr Istent dicsérjék,
Minden népnek széjjel / Nagy csudáit beszéljék. - Hogy a szomjas lelkeket / Megitatá vízzel,
És mind az éhezőket / Bétölté étellel,
Kik a nagy sötétben / A fogságban hevertek,
Halálos ínségben / Nagy vasakat viseltek. - Mert az Isten igéit / Ők meg nem gondolák,
És az ő jótanácsit / Megveték, csúfolák,
Ezért ők keményen / Megostoroztatának,
Segedelmük nem lőn, / Midőn így kínlódnának. - De, hogy ő szükségükben / Kiálták az Urat,
Megmenté őket menten, / Viselvén gondjukat.
Ő nagy hatalmából / Fölbontá kötelüket,
Halál árnyékából / Megszabadítá őket. - Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
Minden nép közt naponként / Hirdessék csudáit!
Ő töri föl menten / Az erős érckapukat,
Eltöri nagy könnyen / Az ő nagy vaszárjukat. - A bolondok kínlódnak / Az ő bűnük miatt,
Az Isten nagy haragját / Érzik ők magukban.
Sem étel, sem ital / Nem kell semmire nékik,
Mert a szörnyű halál / Szemük előtt forgódik. - Midőn ők kiáltottak / A kegyes Istenhez,
Megtartotta mind őket, / Mert igen kegyelmes.
Mihelyt ő egy szót szólt, / Megjobbult az erőtlen,
A beteg meggyógyult, / Mert megmentette Isten. - Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
Minden nép közt óránként / Hirdessék csudáit.
Istennek szívükből / Áldozzanak hűséggel,
Csudatételiről / Énekeljenek széjjel. - Hajókon akik járnak / A széles tengeren,
Nagy veszélyben forognak, / Kereskedést űzvén,
Azok értik dolgát, / És nagy hatalmát látják,
Számtalan csudáját / A mélységről gondolják. - Hogyha ő a szélnek szól, / Megindul legottan,
Nagy hirtelen felzúdul, / S habokat széjjelhány,
Melyek felütköznek, / És az eget verdesik,
Ismétlen ledőlnek; / Rettegnek, akik nézik. - Széjjel úgy tántorognak, / Mint egy részeg ember,
Semmihez nem kaphatnak, / Mert széles a tenger.
De ha e veszélyben / Az Istenhez kiáltnak,
Megmenti kegyesen, / Hogy ne hánykolódjanak. - Jó időt támaszt ismét, / A tengert enyhíti,
Felemelt habok vizét / Szépen lefekteti.
Ott igen örvendnek / A tenger csöndességén,
Ha a partra értek, / Amit kívántak szintén. - Ezek áldják az Istent, / Dicsérjék kegyelmit,
Minden nép közt naponként / Hirdessék csudáit.
És dicsérjék őtet / A gyülekezetekben,
Magasztalják nevét / A vének seregében. - Ő a folyóvizeket / Szintén kiszárasztja,
A csurgó kútfejeket / Szárazra fordítja.
A gyümölcsös földet / Meddő parlaggá teszi,
Mert itt sok bűnöket / Tettek, és azt bünteti. - Esőkkel nedvesíti / A száraz földeket,
Folyással ékesíti / A sovány helyeket.
És az ily földeket / Adja éhező népnek,
Hogy itt lakóhelyet / És várost építsenek. - E földet ők bevetik, / És szőlőt ültetnek,
És szép fű nevekedik, / Hasznára a népnek.
És őket megáldja, / Hogy szaporodhassanak,
És fogyatkozása / Ne legyen a csordáknak. - De elfogynak ismétlen, / És sanyargattatnak,
Elnyomatnak szertelen, / És szorongattatnak.
A fejedelmeket / Megvetettekké teszi,
A pusztában őket / Út nélkül széjjelviszi. - Kegyesen fölemeli / Ő a nyomorultat,
Megáldja gyermekeit / Mint nagy sereg nyájat.
A jók, kik ezt látják, / Örvendez az ő szívük;
Szájukat befogják, / Akik gonoszul élnek. - Akinek esze vagyon, / Megnézze ezeket,
És meglátja immáron / Kegyelmét Istennek.
szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: L. Bourgeois, Genf, 1551
Kiemelt versek: 1., 5., 7., 10–11., de énekelhető az 1. verset követően öt szakaszban is: 2–4., 5–8., 9–11., 12–16., 17–22.
Meghallgatható dallama