Az ének szövege
- Áldjad, lelkem, az Urat, és tiszteld, / Dicsőségével rakva menny és föld. / A te felséged, Uram, nagy és erős, / A te ékességed nagy szép és fényes. / Te öltözeted ékes és tiszta, / Szép világosság származik róla. / Az egeket szélesen kiterjesztéd, / Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.
- A vizet körüled, mint kamarát, / Jól megépítéd, mint szép palotát. / A felhőkön úgy jársz, mint egy szekéren, / A szelek szárnyukon hordoznak szépen. / Angyalidat sebes széllé teszed, / Száguldó postáidként kiküldöd; / Mennydörgés, tűzláng, villámlás előtted, / Mint kész szolgáid, úgy függnek tetőled.
- A föld fundamentumát megvetéd, / Amelyre erősen helyeztetéd, / Hogy azon mindenkoron megállana, / És helyéből soha ki nem mozdulna. / Mely azelőtt a nagy mélységekbe’ / Vízzel, mint ruhával, volt elfödve; / Őrajta a nagy vizek felül folytak, / Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.
- De amint te megdorgálod őket, / Feddésed látván, elfutnak tőled; / Hogy meghallák mennydörgését te szódnak, / A földről sietvén elszaladának. / A nagy hegyek fölemelkedének, / És a mély völgyek előtűnének; / Minden megtartja ő tulajdon helyét, / Melyet Felséged nékiek engedett.
- Határát a nagy tenger megtartja, / Azt semmiképpen által nem hágja, / Hogy többé e fölemelkedett földek / Ő vize miatt el ne merüljenek. / A kútfejeket a szép völgyeken / Te Felséged rendelte nagy szépen; / A patakok, mik innen kicsordulnak, / A hegyek között zengedezve folynak.
- Azért, hogy a mezőn járó juhok / És az erdőn lakó vadállatok / E vizekben és a szép kútfejekben / Igyanak, és megújuljanak szépen. / E helyen ember hall ékes zengést, / Égi madaraktól szép éneklést, / Akik a hűvös, zöld ágakon ülnek, / És gyönyörűségesen énekelnek.
- A nagy hegyeket te onnan felől / Megnedvesíted a magas égből, / Hogy a te jó, bőséges kezeiddel / E földet betöltsed szép gyümölcsökkel. / És a jószágnak szénát adsz bőven, / Melyet teremtesz széjjel a réten, / És az ő munkájából az embernek, / Búzát és szőlőt adsz ő életének.
- Vigasságra bort adsz az embernek, / Kenyért adsz, melytől megerősödjék, / És olajat bőven engedsz nékie, / Hogy orcája megfényesedjék tőle. / Te megöntözöd az élőfákat, / És a szép növendék cédrusokat, / Miket a Libanon-hegyen ültettél, / Megnedvesíted szép, hasznos esőkkel.
- A holdat helyeztetted az égre, / Hogy az esztendőt ossza részekre; / Tudja a fényes nap, hol kell lemenni, / És tudja útját oda vezérelni. / Te alkottad a nagy sötétséget, / Hogy elválassza naptól az éjjelt, / És éjszaka az erdei sok vadak / Az ő barlangjukból előballagnak.
- Az ember reggel fölkel idején, / És tiszte szerint munkára mégyen, / Szántóföldre, rétre, kertbe, szőlőbe, / És munkálkodik ott mind estéiglen. / Uram, mily nagy a te bölcsességed, / És bölcsességes cselekedeted! / Nagy dolgaidnak, Uram, nincsen száma, / Mikkel egész föld kereksége rakva.
- Minden élő, Uram, tereád néz, / Szemeit emelvén Felségedhez, / Eledelt adsz nékik ő idejükben. / Elődbe gyűlnek, néked esedezvén. / És te mind megelégíted őket, / Ha megnyitod bőséges kezedet: / Nem leszen senkinek semmi ínsége, / Mert te jól tudod, kinek mi szüksége.
- De ha tőlük orcádat elrejted, / Megrettennek, és ottan elvesznek. / Ha leheletét elveszed azoknak, / Menten elhullnak, és porrá változnak. / De ha reájuk lehelsz ismétlen, / Hirtelen mind megélednek szépen, / Mert tetőled ők megelevenednek, / És te megújítod színét e földnek.
- Az Úrnak légyen örök tisztesség, / És légyen néki minden dicsőség! / Örvend az Úr ő csudadolgaiban, / Gyönyörködik ő minden munkáiban. / Tekintetétől a föld megrémül, / És az ő haragjától megrendül; / Reszketvén a nagy hegyek, füstölögnek, / Hogyha az Úrtól ők megérintetnek.
- Dicséretet az Úrnak éneklek, / Ameddig én e világon élek; / Az Úr Istent én egész életemben / Dicsérem és áldom szép éneklésben. / De viszont én azt kérem őtőle, / Hogy éneklésem jó kedvvel vegye, / És aztán teljes szívből örvendezek, / Szép énekeket mondván szent nevének.
szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: G. Franc, Lyon, 1547
Kiemelt versek: 1., 10., 12–13.
Meghallgatható dallama, orgonafeldolgozás
A teremtő és megtartó Istennek s az ő mindenre kiterjedő gondviselésének dicséretét nyújtja ez a természeti képekben gazdag, harmonikus költői szépségekkel teljes zsoltár. Régebben, amikor még egyházunk népének túlnyomó többsége a hagyományos ősi paraszti életformában élt, különösen kedvelt volt a gyülekezetekben. Az évszakok rendjével, az emberi élet ősi ritmusával kapcsolatos versszakai gyakran sorra kerültek. Kivált aratás, cséplés vagy szüret idején, olykor Újév napján is énekelték. Dallama egy középkori latin esti himnusz kezdő részének felhasználásával és továbbfejlesztésével készült; ebben a formában Bourgeois munkája. (Csomasz Tóth K.)
A zsoltár második részében Isten gondviselő szeretetének két fontos jelét csodálhatjuk: ő ad eledelt és ő adja az éltető lelket. A 11. vers - Minden állat, Uram, tereád néz - egyúttal asztali imádságként is énekelhető, a 12. vers ugyanakkor a pünkösd ünnepéhez kapcsolja a zsoltárt - De ha reájuk lehelsz ismétlen, Hirtelen minden megélefdnek szépen - nem véletlen, hogy e megfelelő bibliai zsoltárverset idézi az ősi pünkösdi Alleluia.
Hogyan imádkozzuk a teljes 104. zsoltárt? Egy lehetséges megoldás lehet, ha az 1. vers éneklését követően a zsoltár bibliai 1–26. versei hangzanak el, majd a befejező négy énekeskönyvi vers (11–14.) szólal meg ismét énekben. Így is imádságunk lehet a zsoltár, amelyet – Kálvint idézve – „maga Isten ad szánkba”. (Bódiss T.) Bővebben