Az ének szövege
- Hallgasd meg, Uram, kérésem, / Tekintsd meg esedezésem! / Beszédem jusson hozzád, / Ne rejtsd el tőlem orcád! / Hajtsd énhozzám te füledet, / Enyhítsd meg nagy ínségemet! / Midőn kiáltok, Úr Isten, / Siess, hallgass meg kegyesen!
- Mert napjai életemnek / Oly hirtelen eltelének, / Mint a füst és a pára, / És mint a tűzhely pora. / Minden csontom úgy elszáradt, / Szívem, mint a fű, elhervadt, / Úgy, hogy az én ételemet, / Elfelejtem kenyeremet.
- Azért kelj fel, ó, Úr Isten, / Haragod ne gerjedezzen! / Siont immáron szánd meg, / És néki kegyelmezz meg! / Mert már, ím, az idő eljött, / És amely már sokat késett, / Jelen vagyon az az óra, / Melyben dolga fordul jóra.
- Hogy a te szolgáid végre / Összegyűlvén e szent helyre, / Szeressék köveit is, / Kedveljék még porát is. / És aztán a pogány népek, / Uram, nevedet rettegjék; / E földön minden királyok / Megvallják, hogy te vagy Uruk.
- Mert az Úr jól megépíté, / A Siont megékesíté, / Dicsőségét is itten / Megmutatá ismétlen. / Nyomorultak sok panaszát, / Meghallgatá nagy siralmát, / Kérésüket meg nem veté, / Sőt, kegyesen megtekinté.
- Ember ezt híven fölírja, / Hogy megmaradjon mindenha; / Légyen emlékezete / Nemzetségről nemzetre, / Hogy a jövendő nemzetek, / Kik még e földre születnek, / A mennybéli Istent áldják, / E dolgáért magasztalják:
- Hogy alánéz onnan felől / Az ő magas szent helyéből; / A mennyből alánézett, / E földre letekintett, / Hogy meghallja kérésüket, / A foglyoknak ínségüket, / És azokat ő megtartja, / Kiket ítéltek halálra.
- Hogy szent neve az Istennek / A Sionban dicsértessék, / És a Jeruzsálembe’ / Áldassék dicsősége, / Midőn a népek seregben / Összegyűlnek e szent helyben, / A királyok is itt lesznek, / És szolgálnak az Istennek.
- Az én erőmet letörte, / Éltem megrövidítette, / És e nagy szükségemben / Így szólék keservesen: / Ne hagyj elvesznem, Úr Isten, / Életemnek közepében! / Mert mindörökké megvannak / Esztendeid, el nem fogynak.
- E földet te teremtetted, / És ekképpen helyeztetted; / Csak te kezed munkája / Az égnek alkotmánya. / Te vagy, aki régen voltál, / Voltod változás nélkül áll; / Te esztendeidnek vége / Nem lészen soha örökre.
- Azért a te szolgáidnak / Fiai megszaporodnak, / És megmaradnak végig, / Azaz örök időkig. / A néked szolgáló hívek / És minden ő nemzetségek / Megállnak és megmaradnak, / És örökké el nem fogynak.
szöveg: Th. de Bèze | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: P. Davantès, Genf, 1562
Kiemelt versek: 1–3.
Meghallgatható dallama
Az ötödik bűnbánati zsoltár, tartalmát tekintve imádság Sion helyreállításáért, a közösség és az egyéni élet hanyatlásának, elnyomorodásának idején. Az imádkozó nyomorúságának panaszos részletezését a további versek folyamán Sion és a választott nép megújulásába vetett hit megvallása követi. (Csomasz T. K.) További ismertető