Az ének szövege
- Jer, lássuk az Úr keresztjét, / Melyet felvett érettünk,
Megszánván embernek vesztét, / Megfizete helyettünk.
Úr lévén, lett szolgává, / Mindeneknek csúfjává,
Istenségét elrejtette, / Midőn testünket felvette. - A Gecsemáné kertjében / Kezdette szenvedését,
Érezvén a kínt lelkében, / S a halál rettentését,
Ivék keserű pohárt, / Fizette értünk az árt;
Véres cseppjei testének / Nékünk gyógyulást szerzének. - Itt szintén lelkéig hata / Sebes vizek mélysége,
Itt kezdődék a nagy csata, / S lelke keserűsége:
Egyedül hagyattaték, / Éjjel megfogattaték;
Ki mindent kézen fogva tart, / Megfogattatni így akart. - Feszítésre ítélteték / S gyalázatos kínokra,
Pilátushoz vitetteték, / Önként ment ez átokra.
Ki ügyét hogy meghallá, / Őt ártatlannak vallá,
Mégis adá keresztfára, / A legkínosabb halálra. - Mint Prófétát csúffá tették, / Mert befedvén szent fejét,
Verték, s ki verte?, kérdezték, / Kísértvén szent erejét.
Mint Királyt meggyalázák, / Tövissel koronázák,
Náddal verék a bársonyban, / Csúfolák térdhajtásokban. - A fát adván szent vállára, / Mint Pap meggyaláztaték,
Az is lőn gyalázatjára, / Hogy megostoroztaték.
A vitézek kifoszták, / És ruháit megoszták;
A nagy bűnöst elereszték, / A szentet fára függeszték. - Mily csuda buzgó szerelem: / Meghalni barátiért,
De e kegyes Fejedelem / Meghalt ellenségiért.
Ez lelkünk drága bére, / Mert Isten Fia vére:
Mily drága az az áldozat, / Mellyel romol a kárhozat. - Ezért szerzé szent asztalát, / Hogy e jót előadja,
Szenvedését és halálát / Szemeink előtt hagyja.
A kenyér megtörése, / A bornak kitöltése
Lelke, teste szenvedését, / Jelenti megöletését. - Ez egyszerű vendégségben / Jézussal egyesülünk,
Egy kenyérből e szentségben / Hívők mind részesülünk.
E rövid szent vacsora / Mutat mennyei jóra;
Ezt az ő kínt látott teste / Választottinak kereste. - Az Úr sebei mi sebünk, / Halálunk ő halála;
Ő érdeme mi érdemünk, / Részesülés ez nála.
Pecsétli ezt az étel, / Együtt a pohárvétel:
Testét midőn hittel esszük, / Magunk ő testévé tesszük. - Ez eledel zálog nékünk, / Hogy lesz mennyben menyegzőnk,
Ezzel hitünk, reménységünk: / Öregbül lelki erőnk.
De mit ér sokszor enni, / E szent vacsorát venni,
Ha lélek szerint nem élünk, / Büntetést enni nem félünk?! - Ha meghaltunk Úr Jézussal, / Nem illik már vétkeznünk;
Feltámadván Úr Krisztussal, / Le kell a bűnt vetkeznünk.
Mint mennyei lakosok / Legyünk tiszták, okosok;
Mint testének s vendégének / Szükséges lennünk szenteknek. - Isten ártatlan Báránya, / Méltó vagy, hogy végy áldást,
Mert érdemed azt kívánja, / Végy tőlünk hálaadást!
Végy örök dicsőséget, / Hatalmat, tisztességet,
Mert értünk megölettettél, / Atyádnak eleget tettél. - Add, Úr Jézus, halálodban, / Követnünk életedben,
Szentséges tudományodban, / Szelíd szenvedésedben.
Légyünk alázatosak. / Mindenhez irgalmasak;
Segélj erre Szentlelkeddel, / Oktass, vezérelj igéddel!
Losontzi Hányoki I., 1754 | L. Bourgeois, Genf, 1551 (42. zsoltár)