Az ének szövege
- Az egek beszélik / És nyilván hirdetik / Az Úrnak erejit.
Az ég mennyezeti / Szépen kijelenti / Kezének munkáit.
A napok egymásnak / Tudományt mutatnak / Az ő bölcsességéről,
Egy éj a más éjnek / Beszél az Istennek / Ő nagy dicsőségéről. - Nincs szó, sem tartomány, / Ahol e tudomány / Nem prédikáltatnék;
Mindenfelé mégyen / E földkerekségen / Beszédük ezeknek.
Szózatuk kimégyen / Mind e világ végén, / Ott, hol a fényes napnak,
Hajlékot az Isten / Helyeztetett szépen / Ő lakószállásának. - Melyben mint vőlegény / Reggel felkél szépen / Ő ágyasházából,
És ugyan örvendez, / Mint az erős vitéz, / Ha futásra indul.
Az égnek egy végén / Fölkel, és elmégyen / Gyorsan a más végére;
Sehol semmi nincsen / Ő hévsége ellen, / Ki magát elrejthesse. - Az Isten törvénye, / Tiszta ő beszéde, / Lelkeket megtérít,
Hűség bizonysága, / Kisdedeket abba’ / Bölcsességre tanít.
Ő parancsolati, / Igazak mondási, / Mik szívet vigasztalnak.
Minden ő törvényi, / Tiszták szent beszédi, / Szemet világosítnak. - Az Isten félelme / Tiszta, mindörökké / Megmarad és megáll.
Az ő ítélete / Igaz mindenekbe’, / Teljes nagy jósággal.
Aranynál, ezüstnél / És drágaköveknél / Becsesebb, értékesebb;
Ő szerelmessége / És gyönyörűsége / A méznél is édesebb. - Aki szolgál néked, / Tanul, Uram, tőled / Nagy jó tanulságot.
És ha azt megtartja, / Jól lészen ő dolga, / Mert veszen jutalmat.
Ki tudná bűninek, / Számát elestinek, / És ki gondolhatná meg?
Én sok bűneimet, / Titkos vétkeimet, / Uram, nékem bocsásd meg! - Szolgádat őrizd meg, / Kevélységtől tartsd meg: / Ne essék e bűnbe,
És én tiszta lészek, / Semmi bűnt nem tészek, / Járván te kedvedbe’.
Szájamnak szólása, / Szívem gondolatja / Kedves legyen tenéked!
Adjad, ó, én Uram, / Kősziklám, megváltóm, / Hogy ne vétsek ellened.
szöveg: C. Marot | fordítás: Szenci Molnár A. | dallam: G. Franc, Lyon, 1547
Tartalmilag három fő részre oszlik: az elsőben nagy lendülettel, valóságosan kozmikus arányú képekben érzékelteti Isten rendjét a teremtett világ egészében és minden részében (1-3. v.); a másodikban Isten törvényének és igéjének tökéletességéről, megvilágosító beszédének tisztaságáról, az ő félelmének megtartó erejéről, ítéletének igaz voltáról és szerelmének édességéről tesz vallást (4- 6. v.); végül az utolsó versszakban azt kéri Istentől, hogy szolgáját legfőként az elbizakodottság bűnétől tartsa vissza, és hogy szánknak beszédét kedvesen és tisztán őrizze meg az Úr, a mi kősziklánk és megváltónk. Így vezet el a zsoltár az egyetemestől az egyénihez, a kozmikus dicsőség szemléletétől a személyes istenközelség, sőt az Istennel való közösség öröméhez. A régi énekeskönyvek alkalmi mutatójában a 19. zsoltár pünkösdi ének gyanánt szerepel. Ebből arra következtethetünk, hogy énekeink bibliai és tartalmi összefüggéseit illetően a régieket nem a formalizmus, hanem az igei fantázia irányította. (Csomasz Tóth K.)