Az ének szövege
- Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben!
Te szent Fiadért légy segítséggel: ne essem kétségbe,
Mert mindenfelől, látod, Úr Isten, vagyok kísértésben. - Az Írás rólad, Felséges Isten, bizonnyal azt mondja,
Hogy valakinek tebenned vagyon szíve nyugodalma,
Az olyan ember meg nem szégyenül, mert te vagy oltalma. - Gyermekségemtől fogva, Úr Isten, mind ez ideiglen
Téged hívtalak én segítségül minden szükségemben,
Mostan is nincsen több bizodalmam sem földön, sem mennyen. - Nincsen szívemnek több bizodalma, Úr Isten, náladnál,
Ameddig próbálsz, szabad légy velem, csak ne haragudjál,
Mint kegyes Atya fiadat dorgálj, csak hogy meg nem utálj. - Csak te egyedül voltál, Istenem, énnékem gyámolom,
Nagy fájdalmimban és romlásimban az én vigasztalóm;
Ne hagyj elesnem s megszégyenülnöm, kegyes oltalmazóm! - Mely nagy örömem és bizodalmam vagyon nékem ebben:
Hogy ígéreted mint drága zálog itt van én szívemben;
Krisztus Jézusért engem meghallgatsz, tudom, kérésemben. - Jelentsd meg hozzám, felséges Isten, kegyelmességedet
És véghetetlen, kegyes atyai te nagy szerelmedet,
Hogy teljesítsd be könyörgésemre szent ígéretedet. - Add meg, Úr Isten, te szent nevedért, amit tőled kérek,
Szent Fiad által, teljes szívemből amiért könyörgök,
Mert csak tebenned bízom, Úr Isten, míg e testben élek.
Zsolt 71
szöveg: Nagybáncsai M., 1575 | dallam: Kolozsvár, 1744
A 70. zsoltár alapján írt eredeti 15 versszakából énekeskönyvünk mindössze nyolcat közöl. Keletkezési évszámát (1575) magában foglaló utolsó verse egyedül a bártfai énekeskönyvben van meg. Anélkül pedig a szerző nevét magában foglaló versfők utolsó betűje hiányzik. Ezek szerint – az utolsó vers híjával – először Debrecenben 1579-ben jelent meg nyomtatásban. Szerzője Nagybánkai Mátyás, a nagyszombati polgár, más verzió szerint tanító vagy prédikátor volt, aki József történetéről bibliai históriát, Hunyadi Jánosról nevezetes történeti éneket is írt. Ez az éneke 1806-ig maradt fenn a református egyház énekeskönyvében.
A 168. ének szerzője, mint mondottuk, Nagyszombatban élt. Ebben a városban, ahol a jezsuita rend betelepítése (1561) után lassanként a Habsburg-Magyarországon bevezetett ellenreformáció fellegvára alakult ki, akkortájt még virágzó protestáns gyülekezet volt. Ennek a későbbi református gyülekezetnek oszlopos tagja és védelmezője volt az 1600 utáni években Asztalos András, gazdag és művelt polgár, aki többek között a zsoltárfordító Szenci Molnár Albert irodalmi munkásságát is több ízben jelentős összegekkel támogatta. Asztalos Molnárhoz írt leveleinek különös művelődéstörténeti értéke van. Ezekben gyakran ír a zsoltárokról és bevezetésük nehézségeiről. Egyik levelében így mondja: „… az magyaroknál az musica nem felettébb vagyon ususban (használatban), az nótákat nehezen találják föl”. Nagybánkai Mátyás énekeit és Asztalos András leveleit alig fél évszázad választja el egymástól. Ebbe a félévszázadba esik a magyar reformáció és a késő reneszánsz magyar irodalom kibontakozása, és ennek a félszázadnak végén már tornyosulni kezdenek a barokk ellenreformáció fellegei. Újabb félszázad múlva immár nyoma sem volt a nagyszombati gyülekezetnek, és az ellenreformáció fellegvára hovatovább megszűnt magyar város lenni. (Csomasz Tóth K.)