Passióének

Krisztus szenvedésének és halálának története a négy evangélium szerint.

Ősi keresztyén hagyomány a böjt utolsó két hetében Krisztus kínszenvedésére és halálára emlékező passiótörténet felidézése. A 68. genfi zsoltár dallamára énekelhető alábbi ének 23 versben vezet végig a négy evangélium leírásait egybefoglaló történeten. Az ismert dallamnak köszönhetően a passióéneket az egész gyülekezet énekelheti, annak hosszúsága miatt azonban javasolt a versenkénti – pl. két csoport között – váltakozó éneklés. Ha a jelenlévők között néhányan szólóénekre is vállalkoznak, lehetséges a passióének dramatizált megszólaltatása is. Ebben az esetben a történet szereplőinek – dőlt betűvel kiemelt – szavai szólóhangokon szólalhatnak meg.

Az ének részekre osztva is énekelhető a passió-istentiszteleten, az egyes szakaszokat rövid, igemagyarázattal, imádsággal, vagy válogatott igeversekkel megszakítva. Az éneklés változatossá tehető kísérő hangszerek bevonásával, illetve a gyülekezeti kórus is megszólaltathat egyes versszakokat többszólamú formában.

A passióének javasolt helye: az ajánlott istentiszteleti rendben a Bűnvallás és kegyelemhirdetés-t követően.


Passióének kottakép_D_488_ember.jpg

2. Húsvét hogy elközelgete,
Krisztus maga mellé vette
Tanítványit, ezt mondván:
– Ímé, az embernek Fia
Elárultatik, s halála
Lesz néki a keresztfán.
A Simonnak ő házába
Egy asszony kenetet hoza,
És az Úrra öntötte.
Megfeddték a tanítványok,
De Krisztus védte az asszonyt,
Júdás ezt irigyelte.

3. A főpapokhoz járula,
Hogy a Krisztust elárulja,
Harminc pénzt kapott tőlük.
Tanítványit egybe híván
Krisztus a húsvéti bárányt
Elfogyasztá ővélük.
Így szerzé testamentumát
Hogy ne felejtsék halálát.
És lábukat megmosta,
Példázván hű szeretetet,
S, hogy el fogják hagyni őtet,
Nékik azt ő megmondta.

4. Tanítványival elméne
Az Olajfáknak hegyére
És hátrahagyva őket
Kőhajításnyira tőlük
Térdre hullva, könnyek között
Atyjához így könyörge:
Tőlem e pohár múljék el!
De mert te bírsz mindenekkel,
Úgy légyen, mint akarod!
Háromszor is így könyörgött.
Ismét tanítványihoz jött,
Kiket álom elnyomott.

5. Mondá nekik: – Mit alusztok?
Az óra eljött! Lássátok:
Íme, az Ember Fia,
Ki bűnösöknek kezébe
Adatik! Azért keljen fel
Mindenitek nagy gyorsan!
Amíg szólt, Júdás érkezett,
Hozva magával sereget,
Fegyverekkel, botokkal.
Az áruló jelét adta,
Hogy a kit ő megcsókolna,
Fogják el bátorsággal!

6. Jézus mindezeket tudva
Ő eléjük ment nagy bátran
S mondá nékik felszóval:
Én vagyok, akit kerestek,
De őket elengedjétek,
Kik velem együtt vannak.
Akkor Júdás megcsókolta,
A sereg őt megragadta
S megkötözte dühösen.
Péter fegyverét kirántva
Málkusnak fülét levágta,
De Jézus szólt szelíden:

7. Tedd helyére te szablyádat,
Ki kell innom a poharat!
S a szolgát meggyógyítá.
Onnan viteték Annáshoz,
Kajafáshoz, a főpaphoz
Megkötözve és fogva.
Péter is beméne oda
Egy ismert tanítvány által,
Mesterét megtagadta.
Jézust vallatja a főpap
S keresnek hamis tanúkat,
Vádat hogy találjanak.

8. Nem felelt Krisztus őneki,
Végül a főpap kérdezi:
Mit felelsz mindezekre?
Az Istenre kényszerítlek:
Te vagy-é ő Fia mondd meg!
Jézus bátran felelte:
– Én vagyok, és ti ezután
Az Embernek Fiát nyilván
Meglátjátok felhőkben,
Atyjának jobbján eljőni.
Ruháját a főpap kezdi
Megszaggatni hirtelen.

9. Mondván: – Ím, most hallottátok,
Káromlást mondott, mit vártok?
Mondák: – Méltó halálra!
És orcáját megköpdösték,
Kegyetlenül arcul verték,
Őt szidva és gúnyolva.
Szent orcáját ők elfedték,
Arcul csapták, bottal verték
Mondván: – Ki ütött téged?
A sereg másnap reggelen
Kínozta Jézust sokképpen,
S ebben mindenki részt vett.

10. Vitték Pilátus elébe,
Mely dolgot Júdás megértve
Árulását megbánta,
Pénzét papoknak megadta:
– Nagyot vétkeztem! – azt mondta,
Bűne lelkét furdalta.
Felakasztá magát szörnyen.
Papok tanakodtak ezen,
Hogy a pénz hová légyen?
Fazekas földjét megvették,
Hol jövevény temetkezzék,
Mint az Írás szólt régen.

11. Hogy Pilátus előtt álla,
Ily szóval vádolják vala:
– A népet megtéveszti,
Tiltja a császár adóját,
és nyíltan mondja őmagát
Isten Fiának lenni.
Ám Pilátus mikor kérdi,
Krisztus nem felelt őneki
Pilátus ezt csudálván
Jézust Heródeshez küldte,
Ezen Heródes örüle,
Mert csudát látni kívánt.

12. De Jézus nem felelt semmit,
Csúfolta őt Heródes is,
Majd Jézust visszaküldte.
Pilátus zsidóknak mondta:
– Nézzétek: Heródes látta,
S ártatlannak ítélte!
Íme, szokásotok nektek,
Hogy egy foglyot eleresszek:
Ím, Jézust bocsájtom el.
Felkiálta mind a sereg:
– De Jézus feszíttessék meg
És Barabást bocsásd el!

13. Jézust megostoroztatta
A katonáknak átadta,
Öltöztették bársonyba.
Majd töviskoronát fontak,
Amelyet fejébe nyomtak,
Náddal verték őt abban.
Mikor királynak köszönték,
Csúfolták és megköpdösték,
Ártatlan fejét verték.
Pilátus mondá: – Lássátok,
Ím az ember, kit vádoltok!
Bűnt benne én nem lelék.

14. Zsidók serege kiáltja:
– Feszítsd, feszítsd keresztfára,
Úgy vagy császár barátja!
Pilátus, hogy ezt hallotta,
Krisztust a kezükbe adta,
S vízzel kezét megmosta.
Barabást eleresztette,
Jézust keresztre ítélte
Hamis kívánságukra.
Öltöztették ruhájába,
Kivitték nagy kiáltással,
Vállán a keresztfával.

15. Mikor ővele kimentek,
Egy embert kényszerítettek,
Hogy a keresztet hozza.
Sok asszonynépek s férfiak
Keservesen siránkoznak,
Kikhez Jézus fordula
Mondván: – Rajtam ne sírjatok!
Magatokat sirassátok,
És gyermekeiteket.
Mert még ezután mondjátok:
Boldogok a magtalanok,
Látván ellenségteket!

16. Jutván Golgota helyére,
Két gonosztevőt ővele
Együtt megfeszítének
Jobbja és bal keze felől,
Mint a próféta szólt erről.
Míg Jézus Atyját kérte:
– Atyám, bocsáss meg nékiek,
Mert nem tudják, mit művelnek!
Pilátus táblát íra
Zsidó, görög s deák nyelven:
„Jézus, király zsidó népen.”
Papi rendet bosszantva.

17. Mihelyt Jézust megfeszíték,
Ő ruhája megosztaték,
Sorsot vetvén őrzők közt.
Hogy Jézus anyját ott látta
És Jánost, anyjának mondta:
– Asszony, fiad néked ő!
A tanítványnak így mondta:
– Te anyád ő mától fogva!
Kit János magához vett.
A főpapok csúfolódtak
És sokan káromlást szóltak:
– Ez-é, ki sok csodát tett?

18. Hogyha Isten Fia vagy te,
A keresztfáról szállj most le!
A latrok is így szóltak.
Közülük egyik megtérvén,
Krisztust igaznak ismervén
Szólott: – Emlékezz rólam!
– Ma velem léssz
Krisztus szóla ,
Mikor jutok országomba,
A szent Paradicsomba.
Sötét lett hat óra után,
Az Úr Krisztus kilenc órán
Így kiálta kínjában:

19. Én Istenem, én Istenem,
Miért hagytál el így engem?
S néki ecet adaték,
Amit hogy megízlelt, mondta:
– Bétölt az üdvösség dolga!
És lebocsátá fejét.
– Én Atyám, te kezeidbe
Ajánlom lelkemet mennybe’!
Hangosan kiáltotta.
Míg lelkét kibocsátotta,
A templomnak ő kárpitja
Akkor ketté hasada.

20. Föld megindula, szakadnak
Kősziklák, koporsók nyílnak.
A hadnagy vitézivel
Monda: – Ez ember bizonnyal
Igaz, és Istennek Fia!
Verték mellüket kézzel.
A latrok csontját megtörték,
De nem bántották Jézusét,
Lándzsával egy megszúrta,
MelybőI vér és víz csordula.
Aki látta, bizonyítja,
Mint régen meg volt írva.

21. Eljött József estefelé
Eltemetni Krisztus testét,
A keresztről levette.
Jött Nikodémus azután,
Aloét és mirhát hozván,
Hogy a testet megkenje.
Bétakarták tiszta gyolcsba
És helyezték koporsóba,
Mely kőből volt kivágva,
Melybe hogy Jézust betették,
Arra nagy kő emelteték
És elmenének onnan.

22. S hogy a zsidók harmadnapig
A koporsót őriztetik,
Feltámad Krisztus Urunk.
Hogy minket hívőkké tegyen
És országába bevigyen,
S ő legyen boldogságunk.
Azért illik, hogy örvendjünk,
Hogy Krisztus mi üdvösségünk
És mi diadalunk lett.
Értünk bűnön és halálon,
Ördögön és örök poklon
Ilyen nagy győzelmet vett!

23. Nagy hálát adjunk néki hát,
Mert értünk vállalt kínhalált:
Éljünk úgy, mint kívánja.
Vívjunk a bűnnel nagy csatát,
Krisztus majd győzedelmet ád,
Hallgassunk csak szavára!
Tőle tanulj szeretetet,
Ki értünk halált szenvedett,
S így adott üdvösséget.
Ó, ember, nézd, a Golgotán
Bűnödért mily ítélet jár:
Gyűlölj meg minden vétket!